November Rain

Minden ember életében van egy személy aki előhoz belőle bizonyos érzelmeket ,amikről azt hitte már rég nem léteznek.
Hiszen nehéz szeretni ha az egyetlen érzelem amit érezni tudsz az a "fájdalom".
-Minden rendben ?-jött oda hozzám egy ismeretlen lány.
-Jol vagyok-feleltem a könnyeimet törölgetve.
-Nem ugy nézel ki, mint aki jól van-emelte fölém esernyőjét.
-Pedig hidd el, jól vagyok-erőltettem mosolyt.
-Haza kísérlek-fogta meg a csuklómat, gyengéden.
-Nem kell a segítséged-rántottam el a kezemet mogorván.
-Nem hagyom ,hogy egyedül menj sötét van és meg fogsz ázni-magyarázta komoly tekintettel.
Próbáltam  győzködni ,hogy nem lesz semmi bajom,de makacsabb volt mint bárki akit ismerek.
-Miért mászkálsz egyedül a sötétben ráadásul még az eső is szakad ?-érdeklődött kicsit aggodalmasan.
-Összetörtem...-hajtottam le a fejemet.
-Szeretnél róla beszélni?-kérdezte őszinte mégis hazug mosollyal az arcán ,mikőzben haza felé tartottunk.
-Milyen érzés ha az ember szerelmes ?-érdeklődtem figyelmen kívül hagyva kérdését.
-Hát, amint meglátod őt a szíved leesik a gyomrodba,izzadni kezdesz és a tested minden porcikájával akarod őt.-magyarázta teljesen bele élve magát.
-Sosem fogok így érezni.-mondtam unottan ő csak elmosolyodott és ment mellettem szépen lassan mikőzben az eső csak szakadt, mintha kötelező lett volna.
Ahogy sétáltam mellette és egyre csak közelebb kerültünk a házunkhoz annál lasaban lépkedtem mellette.
-Tudod amikor az ember először szeret bele valakibe,még nem is tudja mit érez.Még olyan is van aki összetéveszti a szimpla szeretettel-mondta fájdalmas hangon.
-És amikor elveszted a reményt az egész világ szűrke és üres lesz nélküle...-folyt végig egy könnycsepp az arcán.
-De te még olyan fiatal vagy.-mosolyodott el.-Nem kell áttmenned ilyeneken.
-Tudod néha elgondolkodom azon ,hogy illenek-e egymáshoz a férfiak és a nők -kezdtem bele mire ő lepetten nézet felém, csak elmosolyodtam és mentem mellette
tovább.Megálltam a házunk előtt és csak bámultam rá nem akartam bemenni és soha többé nem látni őt.
-Szabad megkérdeznem a neved ?- néztem rá édes kiskutya szemekkel.
-Emily.-nyújtott kezet.
-Verona Allen-mutatkoztam be én is,elfogadva kézfogását.
-Szóval, Verona Allen, láthatlak még ?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze ,igen -kezdtem el örvendezni, mire ő csak halkan kuncogott.
-Vagyis igen.-javítottam ki magam nyugodt hangon.
-Akkor holnap este 7-kór ?-mosolyodott el.
-Tökéletes-örvendeztem magamban.
***************
-Merre voltál ?!-üvöltötte le a fejemet apu.
-Csak sétáltam.-indultam meg a szobám felé remegő térdekkel.
-Anyu ?-néztem körbe a házba.
-Elment az Anyjához.-felelt érzelem mentes hangon.
A térdeim még jobban remegni kezdtek és a szívem mintha a torkomban lett volna, de legszívesebben csak kitéptem volna és elhajítottam volna a fenébe.
-Hová mész?-jött utánam.
-Aludni -mosolyodtam el erőltetetten ,mire ő átkarolt hátulról és magához szorított.
-Félsz?-kérdezte halkan,mire hangosan sírni kezdtem és kinyögtem egy "nem"-et.
Elkezdtem össze vissza mocorogni, szinte levegőt se vettem alig bírtam nyitva tartani a szemem, nem akartam őt érezni.
A szóba felé kezdett rángatni,hajamnál fogva majd rádobott az ágyra ami kemény volt és rideg, mert tudtam mi jön ezután.
-Kérlek ne...-Könyörögtem ,de ő csak egyre közelebb jött hozzám.
-De én nem...-nyögtem ki.
-Nincs olyan ,hogy "De"!-emelte fel a hangját majd lenyomta kezeimet az ágyra.
-Kérlek! -Üvöltöttem.
-Fogd már be!-mordult rám, mire összeszedtem minden bennem lévő aprócska bátorságot és pofán vágtam.
Kirohantam a szobából majd a házból is, rohanni kezdtem előre azt sem tudtam hová tartok éppen.
-Utállak!-üvöltöztem a semmibe, az eső úgyis elnyomta a hangomat.
-Miért utálsz ?-hallottam meg egy ismerős női hangot.
-Emily?-néztem  egy kékes ház felé ahol megláttam őt ücsörögni,zöld szemei még így is tökéletesen csillogtak.
-Igen-indult meg felém.Megfogta a csuklómat és bevezetett a teraszra.
-Mi történt?-kérdezte mikőzben leültetett az ölébe.Elakartam mondani kiakartam adni magamból,de egy szót sem tudtam kinyögni.
Nincs olyan hogy tökéletes időpont és tökéletes hely.Egyre közelebb hajolt hozzám és amikor elég közel ért, hirtelen megcsókoltam.
-Én csak a könnyeidet akartam letörölni -mosolyodott el.
-Sa-sajnálom-nyöszörögtem.-nem tudom mi történik velem,nem tudom miért tettem-magyarázkodtam összezavarodva.
-Miközben egymásra néztünk valami bekattant bennem-magyarázkodtam tovább kényszeres mutogatással együtt.
Hirtelen tarkómhoz nyúlt és magához hozott egészen közel,ajkainkat csak pár milliméter választotta el, szinte éreztem leheletét majd ajkai izét.
-bennem is bekattant -szakította meg a csókot hirtelen majd fojtatta én pedig teljesen csak az öve akartam lenni.
-mesélj magadról ..-nyöszörögte a csókcsatánk közben.
-16 éves vagyok.
-Igen-mosolyodott el és újra ajkaimra tapadt.
-Szeretem a cicákat.
-A kakaót is
-Igen?-kérdezte vágyakozó tekintettel.Szerintem azt sem tudta mit mondtam neki az imént.
**********************
Megszűnt körülöttem a világ , ahogy testünk egymáshoz simult és szívünk egyszerre dobbant.Éreztem ahogy a lelkünk is egymásba olvad és semmi sem számít
a múlt ,jelen és a jövő sem.Szinte eltűnt minden gondolatom.Csak mi ketten voltunk, csak ő és én.
Csókjai nyomán szinte lángolt a testem és beleremegtem minden érintésébe.
-Gyönyörű vagy-csókolt meg gyengéden majd erős fájdalmat éreztem végigfutni az egész testemen.
-Kurva életbe..-nyöszörögtem-levágom az ujjaidat!-ordítottam vele majd hirtelen megcsókolt.
-Te sírsz?-mosolyodott el bár alig láttam, mert a könnyeimen keresztül minden olyan homályos volt.
-NEM!-mordultam rá majd lehúztam magamhoz, hogy megtudjam csókolni.
Hirtelen még azt is elfelejtettem ,hogy hogyan is kerültünk a szobába tényleg  csak ő létezett.
-Minden rendben?-nézett rám zavart tekintettel.
-Persze-erőltettem mosolyt.
A Szívverésem egyre gyorsabb lett a levegő pedig egyre kevesebb.Nyögéseimet hallottam visszhangozni a szobában amitől megrémültem.
Hirtelen minden olyan más lett és megkönnyebbültem, minden egyes fájdalmam és gondom eltűnt a semmibe.
********************
-Jó reggelt gyönyörűm-hallottam meg hangját majd pislogtam párat és kinyitottam a szemeimet.
-Álmos vagyok te barom-húztam magamra a takarót.
Csak feküdtem ott az ágyban mikőzben átkarolt egész végig azon agyaltam,hogy hány olyan ember van akik átengedik magukat egy szeszélynek, pillanatnyi
vágynak mit sem törődve azzal mi lesz később,hogy egy rövid és felszínes boldogságot szerezzenek?
Elkezdtem halkan zokogni...
-Minden rendben gyönyörű ?-fordított maga felé és letörölte a könnyeimet.
-Haza megyek!-jelentettem ki majd felpattantam és magamra kapkodtam a ruháimat.
-Most mi a baj ?-ült fel az ágyban.
-Semmi.Sietnem kell.-rohantam ki az ajtón.
Amikor haza felé rohantam a könnyeimmel küszködve észrevettem ,hogy az ő "Iron Maiden" pólója van rajtam amitől még jobban csak zokogni kezdtem.
Ahogy bevillantak az este képei mosolyognom kellet, mert nem bántam meg semmit.
Remegő kezekkel nyitottam be az ajtónkon majd probáltam beosonni a szobámba de apu hirtelen megjelent előttem.
-Hol voltál ?-érdeklődött idegeskedve.
-Hát nem itt-feleltem flegmán.
Arrébb löktem és bementem a kis szobácskámra miután magamra zártam az ajtót, ledőltem az ágyra és csak Rá tudtam gondolni és arra ,hogy leléptem mindenféle magyarázat nélkül.
Pár óra elteltével még mindig ott feküdtem és mosolyodtam a plafonnak.
-Keresnek!-kiáltott fel nekem apu.
-Megyek-motyogtam magam elé halkan.
Amikor megláttam Emily-t az aljtóban a szívem hirtelen a gyomromba esetdt.
-Szia-köszönt széles mosollyal.
-Sz-Szi-Szia-dadogtam.
-Jól vagy ?-indult meg felém én pedig teljesen leizzadtam.
-Igen -bólogattam.
-Már megijedtem, olyan hirtelen leléptél azt hittem megbántottalak.-ölelt magához.
-Csak összezavarodtam-szorítottam magamhoz mikőzben magamba szívtam illatát.
-Reggel jövök érted.Szia.Jó éjt.-nyomott egy puszit a számra ami egyből kiszúrta apu szemét.
Nem értettem miért pont reggel, hiszen nekem iskolába kell mennem.Miután Emily elment, apu egy szót sem szólt ami egyáltalán nem zavart.
Egész nap a szobámban ücsörögtem és agyaltam az este történteken, probáltam kirakni a kis darabkákat, de csak arra jutottam,hogy nem értek semmit,Én csak vele akartam lenni, de nem tudtam miért.Csókolni akartam,de ez okát is tudni akartam.